Az Élet kereke

Egy tizenkilencedik századi tibeti tankha a Dharma Kerekét ábrázolja két és fél évezreddel azután, hogy Buddha a homokba rajzolta. Mint egy hógolyó, a kerék kidolgozása rétegről rétegre halmozódott fel. A kompozíció legszembetűnőbb benyomása Yama, a halál tüzes-vörös ura, aki lábaival, karjaival és fogaival átöleli a kereket. Bármi is legyen az emberi élet, azt a halál keretezi és eltörpíti.

Buddha pszichológiai kereke négy koncentrikus körből áll. Az első egy középpont, amelyen három állat látható vörös alapon. A második nyolc szerzetest ábrázol, akik felfelé és lefelé haladva. A harmadik hat sűrűn lakott világra oszlik. A negyedik pedig a peremet alkotja tizenkét ovális jelenettel. A fő jellemvonás vizsgálata során elsődleges szempontunk ennek a keréknek a kerékagya.

.

Az emberi pszichológia réteges – akárcsak a tibeti kerék. Először le kell hámoznunk a külső rétegeket, mielőtt elérhetnénk a tengelyt. Önmagunk és mások alapos megfigyelése szükséges ahhoz, hogy megértsük a fő jellemvonás elvét. Végső soron gyengeségnek tekintendő, nem azért, mert önmagában feltétlenül rossz tulajdonság. Valójában a fő jellemzők gyakran látszólag nemesek: szigorú önfegyelem, az erkölcsi igazságosság iránti mély vágy vagy a mások szükségleteinek figyelembevételére való hajlam. Ami fő gyengeségünkké teszi, az a hozzá való viszonyunk. Ez illuzórikus identitásunk utolsó olyan tulajdonsága, amelyet hajlandóak leszünk feladni. Büszkék vagyunk rá, harcolunk, hogy életben tartsuk, és minden alkalmat megragadunk, hogy megnyilvánuljon.

„Gondolkodva és gondolkodva – folytatta Gurdjieff, miközben belső munkáját vizsgálta – arra a következtetésre jutottam, hogy ha szándékosan nem használnám a birtokomban lévő kivételes erőt… a telepátiát és a hipnózist… akkor kétségtelenül mindig és mindenben érezhető lenne a hiánya.”ⁱ

Planetáris Típusok

Az emberi pszichére gyakorolt legdominánsabb bolygóhatásokat a hét, szabad szemmel leginkább látható égi fényességnek tekintették: Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter és Szaturnusz. Mindegyikhez egy-egy meghatározott pszichológiai karaktert vagy típust társítottak, és mindegyik típushoz egy-egy megfelelő fő jellemzőt. Bár ma már nem népszerű, ez a tanítás nagy befolyást gyakorolt a maga idejében, és olyan kifejezéseket vitt be az irodalmi forgalmak közé, mint a „holdkóros”, „higanyos”, „vénás”, „harcias”, „joviális” és „szaturnuszi” – kifejezések, amelyek megtalálhatók olyan főművekben, mint Cervantes írásai és Shakespeare drámái.

A bolygótípusok kerete segít meglátni a legfőbb jellemzőnket azáltal, hogy felvázolja a valószínűsíthető tulajdonságaink körét. Ha egyszer megértettük az elméletet, idővel és belső munkával összhangba hozhatjuk az elméletet a gyakorlati megfigyelésekkel. Noha mi nehezen látjuk a pszichológiánkat működtető központot, ez a körülöttünk élők számára nyilvánvaló. A barátaink és a családtagjaink felismerik, ha megszállottak vagyunk magunkkal kapcsolatban, bár lehet, hogy nem tudják, hogy ezt a tulajdonságot hiúságnak hívják. Felismerik, ha folyamatosan szem elől tévesztjük az egészet azáltal, hogy belemerülünk a részletekbe, bár lehet, hogy nem tudják, hogy ezt lunatikusnak kellene nevezni. Tudják, hogy általában eltűnünk-e a tömegben, bár azt nem tudják, hogy ezt a Vénusz típus nemlétezés jellemvonásának nevezik. Tudják, ha irányításmániások vagyunk, bár lehet, hogy nem tudják, hogy ezt Szaturnuszi dominanciának nevezik. „Néha hasznos összegyűjteni a barátok véleményét önmagunkról” – mondta Peter Ouspensky – „mert ez gyakran segít felfedezni saját jellemvonásainkat….”

[GURDJIEFF] „A fő hiba tanulmányozása és az ellene való küzdelem határozza meg minden ember egyéni útját, de mindenkinek a célja azonos kell legyen. A közös cél, hogy mindenki felismerje önmaga semmiségét. Az embernek először igazán és őszintén meg kell győződnie saját tehetetlenségéről és semmiségéről, és csak amikor sikerülni fog állandóan és folyamatosan azt érezni, akkor lesz az ember kész a munka következő, sokkal nehezebb szakaszaira.” ⁱⁱⁱ

[PETER OUSPENSKY] „Mikor valaki nem értett egyet a Gurdjieff által meghatározott fő jellemvonásával, mindig azt válaszolta, hogy maga az a tény, hogy nem ért egyet, mutatja, hogy neki van igaza.” ⁱⁱⁱ

Az ellenállás első rétege a kategorizálástól való vonakodásunk. Mindannyian különlegesnek érezzük magunkat a magunk módján, és az az elképzelés, hogy legmélyebb vonásaink véges számú jellemzőből fakadnak, megcáfolja ezt az illúziót. Ha a karaktereink csak az őket működtető vonások keverékében különböznek egymástól, és az emlékezetünkbe vésődő, némileg véletlenszerű élettapasztalatokban, akkor semmi sem egyedi bennünk. Az, hogy képesek vagyunk-e pszichológiánk középpontjának tekinteni a fő jellemvonást, attól függ, hogy képesek vagyunk-e elismerni, hogy nincs egyéniségünk, hogy kölcsönzött lények vagyunk, akiket a körülmények látszólag különbözőnek teremtettek.

[THOMAS DE HARTMANN] „Az első napoktól kezdve Gurdjieff úr beszélt velünk erről a fő gyengeségről. Ezt látni és felismerni nagyon fájdalmas, néha elviselhetetlen… Az embernek meg kell találnia magában az erőt, hogy ne meneküljön el ez elől a fájdalom elől, hanem bátran odafordítsa a másik orcáját is – vagyis meghallgassa és elfogadja a további igazságot önmagáról.” ^iv

Megbékélve egyéniségünk hiányával, legyőzzük az első akadályt, és beleütközünk egy másikba: képtelenségünkbe, hogy megfigyeljük önmagunkat. A fő jellemző a pillanatban stimulálódik, és olyan attitűdöket vált ki, amelyek a pillanatban nyilvánulnak meg. Akkor látjuk a legjobban, amikor a legaktívabb, de amikor a legaktívabb, akkor alszunk a legvakabban. Egy mellékes megjegyzés egy járókelőtől; a felismerés, hogy el fogunk késni egy fontos megbeszélésről; a frusztráció, amikor látjuk, hogy a terveink összeomlanak – ezek mind olyan reakciókat váltanak ki bennünk, amelyek közvetlenül a fő vonásainkhoz kapcsolódnak. Ahhoz, hogy megfigyelhessük őket, ki kell alakítanunk egy tőlük különálló megfigyelőt. Meg kell tanulnunk valós időben látni.

Az önmagunk megfigyelésére való növekvő képességünk egy harmadik akadály elé állít bennünket: a fő jellemző mélységének alábecsülése. Mivel nem tetszik, amit látunk, kísértésbe esünk, hogy eltávolítsuk, amit látunk. Sietve irtjuk ki a gyomokat, tekintet nélkül a gyökerükre. De mivel a fő vonás nem távolítható el anélkül, hogy a pszichológiánkat ne károsítanánk – ahogy a kerékagyat sem lehet eltávolítani anélkül, hogy a kerék ne sérülne -, ezért a fő jellemvonás elkerülhetetlenül a fő jellemvonáson dolgozik.  A hiúság jellemvonással rendelkező személy úgy értelmezi ezt a diagnózist, hogy meg kell szüntetnie a hiúságot, és tökéletessé kell válnia; a dominanciával rendelkező azt tervezi, hogyan uralkodjon a jellemvonásán; a hatalom jellemvonással rendelkező pedig azt, hogyan győzze le azt. Így a kígyó felfalja a saját farkát, és mi mechanikusan tovább forgunk ugyanazon pszichológiai csomópont körül.

Ez a reménytelen forradalom, amellyel következetesen ugyanahhoz a kiindulóponthoz jutunk, végül feltárja előttünk fő jellemvonásunkat, valamint a vele való tudatos munkavégzéshez szükséges alázatot.

[BENNETT] „Végre kezdtem megérteni valamit. Gurdjieff egyre nagyobb és nagyobb követelményeket támasztott velem szemben. Némelyik abszurd, sőt lehetetlen volt. Végre tudatosult bennem, hogy meg tudom és meg is kell tanulnom “Nem”-et mondani. Olyan volt ez, mint egy vakító fény. A „Nem” kimondására való képtelenség volt a legnagyobb gyengeségem. Ő ezt a gyengeséget a végsőkig feszítette, anélkül, hogy megmagyarázta volna, miért, vagy hogy mit csinál. Természetesen nem tudta megmagyarázni, különben maga a feladat is eltűnt volna.” ^v

A fő gyengeség egyik legismertebb ábrázolása a görög Achilles (Akhilleusz)-mítoszban szerepel.

Achilles anyja, Thetisz istennő csecsemőkorában a bokájánál fogva a Styx folyóba meríti őt. A mágikus víz sebezhetetlenné teszi őt, bárhol is érintse a testét; mindenhol, kivéve azt a területet, amelyet az asszony mártogató keze borított. Ennek eredményeképpen Achilles nagyrészt sebezhetetlenné válik, és csak a sarka marad védtelen az emberi támadásoknak.

Ennek a sebezhetőségnek a helye jelentőséggel bír. Fizikai értelemben öt érzékszervünkön keresztül érzékeljük a veszélyt. Ezek közül négy a fejünkön helyezkedik el előrefelé fordulva: a szemünk, az orrunk, a szánk és a fülünk. A sarkunk az arcunktól, az érzékszerveinktől, következésképpen a felügyeletünktől legtávolabb eső testrészünk. Bármi, ami a sarkunk felől közelít felénk, biztosan váratlanul ér minket.

Achillesnek e fizikai sebezhetősége megfelel a fő jellemvonás pszichológiai vakfoltjának. A vakság a fő jellemző egyik alapvető vonása. „Az ember aligha találja meg a saját fő vonását” – mondta Peter Ouspensky – „mert benne van, és ha elmondják neki, általában nem hiszi el.” ⁱⁱ Vakok vagyunk a saját viselkedésünket meghatározó dolgokra, vakok maradunk legmélyebb vonásainkra, hacsak valaki más nem mutatja meg. És valóban, Achilles végül éppen ezen a ponton szerzett sérülés miatt hal meg, amikor egy nyílvessző átszúrja a sarkát.

A sarkon ejtett seb biztosan fájdalmas, de nem halálos. Ami az Achilles-t megölő nyilat halálossá teszi, az a méreg. A Hydra, egy mitológiai kígyószerű, többfejű szörnyeteg vérébe mártják. Ennek a szörnyetegnek is van fő jellemzője van, mert azzal a sajátos tulajdonsággal van felruházva, hogy ha valamelyik fejét levágják, akkor a friss sebből még kettő kipattan. Az egyetlen testből kivágódó végtelen számú fej képe a fő jellemvonás elvét tükrözi; ez a csomópont, amelyből pszichológiánk összes küllője ered.

Fő jellemvonás az Ezoterikus Kereszténységben 

A Teremtés könyvében Isten megteremti a Paradicsomot, és benépesíti növény- és állatvilággal. Ádámra és Évára bízza annak őrizetét. Azzal a feltétellel élvezhetik a Paradicsomot, hogy kerülik az Élet fájának és a Jó és a Rossz Tudása fájának gyümölcsét. A kígyó arra csábítja őket, hogy megszegjék ezt a parancsot, és ennek következtében bekövetkezik a bukásuk.

A Paradicsom elvesztésén kívül a bűncselekményben részt vevő valamennyi fél személyes büntetésben részesül: Ádámot arra átkozzák, hogy élete végéig megdolgozzon a kenyérért; Évát arra, hogy szenvedjen a gyermekáldás miatt; a kígyót pedig arra, hogy a hasán kússzon. A kígyónak Isten ezt mondja: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.”

A sarok említését – amely az Achilles-mítoszban oly központi jelentőségű vakfolt – véletlen egybeesésnek tekinthetnénk, ha az ortodox keresztény ábrázolások nem hangsúlyoznák ezt a jelenetet minden kétséget kizáróan. Az utolsó ítéletet bemutató ábrázolásokon Ádám és Éva Krisztus, a bíró előtt guggolva könyörögnek bocsánatért a tiltott gyümölcsbe harapás bűnéért. Egy hatalmas kígyó készen áll arra, hogy Ádámot egészen a pokolba rántsa, ha Ádám nem vigyáz a sarkára, mert a kígyó agyarai arrafelé tartanak.

Az emberiség bukásának bibliai története megteremti az emberiség megváltásának színterét. Tudatos munkával (Ádám átka) és önkéntes szenvedéssel (Éva átka) a Paradicsom visszaszerezhető. Egészében véve Jézus története – aki fáradozik és szenved, és végül megfizeti az önfeláldozás végső árát – megváltja a Paradicsomot, a fő jellemző gyengeségét erősséggé változtatva.

Ily módon az ezoterikus kereszténység lefekteti a fő jellemvonásról való lemondás elméletét, de az egyes emberre marad, hogy ezt az elméletet a gyakorlatba átültesse. Ahogy a fő jellemző személyenként különbözik, úgy kell különböznie az áldozatnak is. Először is, a vakságot kell megszüntetni; az embernek széleskörű önmegfigyeléssel kell feltárnia pszichológiájának gócpontját. Aztán ismételten látnia kell és el kell szenvednie annak következményeit. És csak ezután lesz meg a tudása és az akaratereje ahhoz, hogy lemondjon róla.

[GURDJIEFF] „Amint felismertem ennek az ideának teljes jelentőségét, mintha újjászülettem volna; felpattantam, rohangáltam…mint egy fiatal borjú, anélkül, hogy tudnám, mit csinálok. Mindez azzal végződött, hogy elhatároztam, esküt teszek… hogy soha többé nem fogom ezt a tulajdonságomat hasznosítani.” ^vi