Gurdjieff kocsi-metaforája

Marta felmond a munkahelyén, miután összetűzésbe keveredett kollégáival azon, hogy ki kapjon elismerést egy nemrégiben megkötött üzletért. Impulzív érzelmei arra sarkallják, hogy azonnali döntést hozzon, anélkül, hogy átgondolná annak hosszú távú következményeit. Valóban fontos, hogy ki kapja az elismerést? Talán racionálisabban is meg lehetne oldani ezt a helyzetet. Eközben azon töpreng, hol találhatna új munkát.

Gandolfo mérgező kapcsolatban él partnerével, noha tudja, ideje lenne továbblépni. Az ismerősség kényelme visszatartja attól, hogy szembenézzen az ismeretlennel. Reggelente gyakran képzel el különféle katasztrófa-forgatókönyveket – baleseteket, betegségeket, kényszerítő körülményeket, melyek kiragadhatnák ebből a helyzetből –, de a sors nem oldhatja meg helyette azt, amit neki kell megtennie. Így bénultan folytatja azt, amiről tudja, hogy helytelen.

Roberta rendhez és kontrollhoz való ragaszkodása elszigeteli őt másoktól. Minden egyes napját, és minden tevékenységét aprólékos részletességgel tervezi meg, miközben barátai a spontaneitás hiányán keseregnek. Magányosan él, egyedül dolgozik, s az estéit is egyedül tölti. Még a születésnapját is magányosan ünnepli, s közben azon tűnődik: „Hogy lehet, hogy mások ilyen jól érzik magukat együtt?”

Marta, Gandolfo és Roberta szenvedése mind önmagukból fakad. Mondhatnánk, hogy ez az egyensúlyhiány következménye, ahol pszichéjük egy része uralkodik a többin. Ebben nincs semmi különleges – az emberek tanulmányozása gyakran tár fel belső ellentmondásokat.

Anna Butkovsky Hewitt (Student of Gurdjieff)

Arjuna lóval, kocsival és kocsissal

A kocsi metaforájának eredete

Egy ősi keleti tanítás szemlélteti ezeket az ellentmondásokat a kocsis, a ló és a kocsi metaforáján keresztül, hogy megértsük az emberi lények felépítését. Ez a hasonlat először a hinduizmus szent szövegeiben, a Védákban jelenik meg, majd részletesen kifejtik a későbbi hindu szövegek, például az Upanisadok:

Ismerd meg az Ént, mint a szekér urát,
A testet, mint magát a szekeret,
A megkülönböztető értelmet, mint a kocsis,
És az elmét, mint gyeplőt.
Az érzékek, mondják a bölcsek, a lovak;
Az önző vágyak azok az utak, amelyeken járnak.” ⁱ

Amikor a ló, a kocsi és a kocsis harmóniában dolgoznak, olyan szinergiát alkotnak, amely meghaladja az egyes részek képességeit. A kocsis értelme vezeti a lovak erejét, míg a kocsi ezt az erőt nagyobb és nehezebb rakomány szállítására használja. Ez az együttműködés céltudatos mozgást biztosít a kiválasztott irányba. Ha azonban ezek az elemek elvesztik összhangjukat, nemcsak a rendszer válik működésképtelenné, hanem az egyes részek is gátoltak lesznek. Egy elhanyagolt kocsi lelassíthatja a legjobb lovakat is; egy fegyelmezetlen ló letérítheti a kocsit az útról; egy figyelmetlen kocsis képtelen irányítani a járművet. Emberi értelemben ez belső konfliktus, határozatlanság vagy önpusztító viselkedés formájában nyilvánul meg. A metafora arra mutat rá, hogy a siker vagy a működési zavar forrása abban rejlik, mennyire sikerül egyensúlyt teremteni a különböző képességeink között.

Ezt a metaforát különböző pszichológiai hagyományok is átvették és alkalmazták, legutóbb George Gurdjieff:

[GURDJIEFF] Az ember egésze – minden különálló és külön-külön működő részével – szinte tökéletesen hasonlítható egy utasszállító járműhöz, amely kocsiból, lóból és kocsisból áll. ⁱⁱ

Arjuna lóval, kocsival és kocsissal

Sziddhárta lóval, kocsival és kocsissal

A mikrokozmosz ember, mint háromagyú lény

Gurdjieff kocsi-metaforájának magyarázata

Gurdjieff hangsúlyozza, hogy az emberi lények nem egységesek. Bár egyetlen fizikai testünk van és egyetlen névvel azonosítjuk magunkat, ez az egység illúzió. Alapos vizsgálat gyorsan feltárja, hogy gondolataink, érzelmeink és ösztöneink különálló impulzusokból fakadnak, amelyek gyakran ellentmondanak egymásnak. Gurdjieff hintó-metaforája pontosan ezt az állapotot kelti életre. A három összetevő mindegyike az emberi psziché három különböző „központjához” vagy „funkciójához” kapcsolódik:

A lovak érzelmi működésünket szimbolizálják,
A kocsi a motoros működést jelképezi,
A kocsis a gondolkodási funkciókat képviseli.

E három különálló funkció természetükből adódóan nem hangolt egymáshoz; képzetlenek és rendezetlenek.

Gurdjieff metaforájában a hintó rozsdás, kerekei kiegyensúlyozatlanok. A lovak alultápláltak és fegyelmezetlenek, inkább saját ösztöneik követésére szoktak. A kocsis nem érti a lovak nyelvét, nem tudja, hogyan táplálja vagy gondozza őket. Az sem világos számára, hogy kitől kérjen útmutatást az útvonal meghatározásához.

Marta, Gandolfo és Roberta példája jól illusztrálja ezt: Marta impulzív döntése, hogy felmond, érzelmi működéséből fakad. Lovai vágta közben a sziklák felé rántják a kocsist és a kocsit, s a helyzet visszafordítása súlyos áldozatokkal járhat. Gandolfo megragadt az automatikus cselekvésben – kocsija a megszokott úton döcög tovább, ellenállva minden változásnak. Roberta kényszeres tervezése a gondolkodási funkcióból ered: kocsisa mikromenedzseli a lovakat és a kocsit, igyekezve olyan feladatokat is végrehajtani, amelyeket mások sokkal jobban elvégezhetnének. Mindhármuk szenvedése abból fakad, hogy a ló, a kocsi és a kocsis közötti egyensúly felborult, ami gátolja működésüket és felesleges szenvedést okoz.

A mikrokozmosz ember, mint háromagyú lény

A mikrokozmosz ember, mint háromagyú lény

A Kocsi Mestere

A kocsi, a kocsis és a lovak egyensúlya mindig felborul, amíg hiányzik a metaforánk negyedik eleme: a Mester. Éppen a felügyelő és irányító elem hiánya teszi ezt az egyensúlytalanságot elkerülhetetlenné. Nincs jelen semmi, ami tanúja lenne az eltévedéseinknek, és ami kijavíthatná azokat. Marta nem látja a saját impulzivitását, Gandolfo nem veszi észre a rögeszméjét, Roberta nem érzékeli a megszállottságát (bár ezek az egyensúlyhiányok mindenki más számára nyilvánvalóak). Felügyelet nélkül működve a kocsi, a lovak és a kocsis azt teszik, amit akarnak, ennek pedig a gazdájuk viseli a következményeit.

Ez az állapotunk, mielőtt bármilyen szervezett belső munkába kezdenénk. Sőt, éppen ez a szenvedés az, ami általában az önmunkára sarkall bennünket. Egy kocsit birtoklunk, amely teljes mértékben képes az irányított mozgásra – de nincs valódi iránya. Van egy kocsisunk, aki tudja, hogyan kell navigálni – de nem tudja, hova kell mennie. És vannak lovaink, amelyek hatalmas energiája pusztán a saját vágyaik kielégítésére fordítódik. Mindegyik rész működik, de az egész mégis diszfunkcionális. Ahhoz, hogy harmóniát teremtsünk bennük, meg kell tanulnunk megfigyelni őket működés közben.

[GURDJIEFF] Az önmegfigyelés nagyon nehéz. Minél inkább próbálkozol, annál világosabban fogod látni ezt. Jelenleg nem azért kell gyakorolnod, hogy eredményeket érj el, hanem hogy megértsd: nem tudod megfigyelni önmagad. A múltban azt hitted, hogy látod és ismered önmagad… Objektíven szemlélve azonban egyetlen percig sem vagy képes figyelni magadat, mert ez egy másik funkció, a Mester funkciója.ⁱⁱⁱ

Sziddhártha találkozik egy öregemberrel

Sziddhártha találkozik egy halottal

A Kocsi Metaforája a Buddhizmusban

Sziddhártha herceg története jól szemlélteti a Mester fejlődését. Megvilágosodása előtt Sziddhártha a mi hétköznapi állapotunkat testesíti meg: kocsival, lovakkal és kocsissal rendelkezik, de hiányzik belőle a Mester irányítása. Apja, Ajódhja királya, aki mindenáron meg akarja akadályozni fia spirituális útkeresését, egy mesterséges világot teremt számára, amelyben ezek az elemek soha nem kerülhetnek egyensúlyba. A fiatal herceg születésétől fogva egy luxuspalotában él, ahol a kocsija (teste) állandóan kényeztetve van, a lovai (érzései) folyamatosan kielégülnek, és a kocsisa (elméje) gondosan válogatott tudással van kondicionálva.

A mester első felindulása megmagyarázhatatlan kíváncsisággal kezdődik, a megszokott világunk teljességében való kételkedéssel. Sziddhárta számára ez a palota falain túlra való merészkedés vágyaként nyilvánul meg. Apja, aki megérti, hogy ez milyen veszélyt jelent tervei számára, ellenőrzött leleplezést tervez: királyi felvonulást szervez gondosan ápolt utcákon keresztül, amelyeket megtisztítanak mindentől, ami fia kérdőre vonhatná.

Sziddhártha egy aranyozott harci szekéren indul útnak, amelyet négy ló húz, és kocsisa irányítja. Itt lép működésbe a kocsi metaforája: a herceg a kocsi tetején ül, a kocsis vezeti őt, de valami megváltozik – Sziddhártha immár a Mester szerepét kezdi betölteni; tanúja lesz annak, ami a palotán kívüli világban történik.

A király minden elővigyázatossága ellenére a valóság utat tör magának. Egy öregember keresztezi Sziddhártha útját, és a herceg először szembesül az öregedés jelenségével. Kocsisa (az elme) tolmácsolja a látottakat, elmagyarázva, hogy az öregség minden élőlényt utolér. Ez a párbeszéd a Mester és a kocsis helyes kapcsolatát szemlélteti: a Mester megfigyel, a kocsis pedig értelmet ad a látottaknak.

Az a pillanat, amikor Gandolfo belátja, hogy a mérgező kapcsolatában megrekedt – az a pillanat, amikor rájön, hogy a szenvedésének forrása az ő képtelensége a változásra, és nem a partnere -, ugyanolyan jelentőségű megvilágosodást jelent, mint amikor Siddhartha megtapasztalja az öregséget. Nem tud visszatérni korábbi tudatlanságához. Ugyanez a helyzet Marta impulzivitásával vagy Roberta rögeszméjével, hogy életének minden mozzanatát megtervezi. A pillanat, amikor belátjuk, hogy pszichológiai egyensúlytalanságunk a szenvedésünk forrása, az az igazi szabadság pillanata. Most már tudjuk, hogy a kulcs a saját kezünkben van. És bár még sok munkának kell következnie ahhoz, hogy ez a bimbózó felismerés gyümölcsözővé váljon, megtettük az első lépést a ló, a kocsi és a sofőr negyedik elemének megteremtése felé: a Mester.

[GURDJIEFF] Sok kémiai folyamat kizárólag fény hiányában mehet végbe. Ugyanígy számos pszichikai folyamat is csak a sötétségben zajlik le. Már a tudatosság leggyengébb fénye is teljesen megváltoztatja egy folyamat jellegét, sőt, sok esetben lehetetlenné is teszi azt. ^iv

[Folytatjuk]

Sziddhártha találkozik egy öregemberrel