Az első találkozásuk alkalmával, 1915 tavaszán Ouspensky-t lenyűgözte Gurdjieff tudása, amit ő maga is keresett keleten, sikertelenül. Gurdjieff a legrejtélyesebb jelenségeket is meg tudta magyarázni, és össze tudta egyeztetni a különböző tanítások közötti látszólagos ellentmondásokat. „De ennek ellenére” – mondta Ouspensky egyik korai beszélgetésük után – „a legfontosabbak a tények. Csak ha valódi autentikus tényeket látnék, melyek jellege új és ismeretlen, akkor tudnék meggyőződni róla, hogy helyes úton vagyok.”ⁱ

Másfél évvel később, 1916 nyarán megérkeztek a tények. Gurdjieff összegyűjtötte tanítványait Finnországban egy koncentráltabb munkára. Ouspensky különböző légző-, böjt- és mentális gyakorlatokkal készült erre az összejövetelre, amelyek a szokatlan feszültség állapotába hozták, és megalapozták a rendkívüli tapasztalatokat, amelyeken át kellett mennie. A finnországi találkozó során Ouspensky figyelemre méltóan magasabb érzelmi állapotokba került, amelyek új észleléseket és felismeréseket hoztak magukkal. Ezek az állapotok – amelyeket az Egy ismeretlen tanítás töredékei  (In Search of the Miraculous) című könyvében ír le – annyira nem hasonlítottak semmihez, amit korábban valaha is tapasztalt, hogy maradandó változásokat eredményeztek az önmagához és a körülötte élőkhöz való viszonyában. Felismerte, hogy ezek azok a tények, amelyeket Gurdjieff korábban megígért neki. Ami akkor hiányzott, ami most jelen volt, az az érzelmi felkészülés volt. „Ez egy érzelmi állapot” – állapította meg Ouspensky – „és pont azt nem értjük, hogy ez nélkülözhetetlen, és enélkül a tények nem lehetségesek.”ⁱ

[GURDJIEFF] “Az ember a világ képe. Ugyanazok a törvények teremtették, mint amik a világmindenséget is teremtették. Ha az ember ismerné és értené önmagát, a világmindenséget is ismerné és értené, az összes törvényt, amelyek a világot teremtik és kormányozzák.” ⁱ

A Három törvényének megértéséhez meg kell értenünk, hogyan működnek a törvények általában.

Egy tíz családból álló faluban kevés törvényre van szükség. A polgármester személyesen is képes fenntartani a rendet. Megkérheti a bár tulajdonosát, hogy tízkor zárjon be, hogy ne zavarja a szomszédokat. Megkérheti a virágárust, hogy tartsa pórázon a kutyáját, nehogy megijessze a gyerekeket. És megkérheti a gazdát, hogy tartsa távol a szamarát a főtérről, nehogy felfalja a kertet. Egy száz családból álló faluban az ilyen személyes kormányzás nehezebbé válik, egy ezer fős városban pedig lehetetlenné. A kormányzó már nem ismerhet mindenkit név szerint. Törvényeket kell hoznia a rend fenntartása érdekében, és helyetteseket kell kineveznie, hogy ezeket a törvényeket betartassák: éjjel nincs zajongás; a kutyák nem lehetnek póráz nélkül; a főtéren nincs szamár.

A törvények lehetővé teszik a kormányzó számára, hogy fenntartsa a rendet a saját hatáskörében. Minél közelebb esik a tartomány a kormányzó hatóság közvetlen befolyása alá, annál kevesebb törvényre van szüksége. Minél távolabbra terjed a tartomány az irányító hatóságtól, annál több törvényre van szüksége.

Az első csillagászok, akik felnéztek az éjszakai égboltra, és megpróbálták megérteni a világegyetemet irányító törvényeket, figyelembe vették ezt az elvet. Kifogástalan rendet láttak: a Hold, a bolygók, a Nap és a csillagok óramű pontosságú szinkronban forogtak. A nappal megbízhatóan követte az éjszakát, az évszak az évszakot, olyan rendben, amely nélkül a földi élet lehetetlen lenne. Számukra ezek a törvények egy irányító hatalom, egy teremtő bizonyítékai voltak. És bár ez a teremtő távol állt az emberi felfogóképességtől, az emberek, mint az ő világegyetemének tagjai, megfigyelhettek néhány törvényt, amelyek szerint éltek, és közvetve megtudhattak valamit a szándékáról.

.

A régiek ezt a teremtőt egy törzsnek képzelték el, amelyből a teremtés exponenciálisan ágazott ki. A törzzsel közvetlen kapcsolatban álló ágak élvezték a teremtő közvetlen befolyását és vezetését. A közvetlenül rajtuk túl elhelyezkedő ágak egy lépéssel távolabb álltak tőlük. És ahogy a teremtés sugara a nagyobb ágaktól a kisebbek felé bontakozott ki, a végletek egyre távolabb és távolabb kerültek a kiinduló törzstől, ami Istent ugyanolyan kihívás elé állította, mint egy növekvő falu polgármesterét. A rend fenntartása érdekében olyan törvényeket kellett hoznia, amelyek közvetlen befolyásának hiányában is biztosítják a víziójának folytonosságát.

A Három törvénye volt az egyik ilyen alapvető törvény.

A Nap a földi szerves élet istene. Fénnyel és meleggel árasztja el a természetet. A régiek megfigyelték, hogy a nap három különböző módon hat a természetre: a tél vége felé sugarai ösztönözték a csírázást; egész tavasszal fenntartotta a hajtásokat, amíg azok kifejlett növényekké nem érlelődtek; nyáron pedig porrá perzselte őket. Ezért a szerves élet istene az év különböző időszakaiban teremtőként, fenntartóként és pusztítóként nyilvánult meg, ami arra ösztönözte a régieket, hogy isteni hármasságként személyesítsék meg őt.

A modern szemmel nézve az istenek triádja, amely minden jelenséget felügyel, naivnak tűnik, hacsak nem vesszük észre, hogy törvényt képviselnek, nem pedig tényt. A három törvénye szerint kivétel nélkül minden, bármilyen léptékű folyamat kivétel nélkül három erő – a pozitív, a negatív és a semlegesítő – hatásának eredménye. A Napnak a szerves életre gyakorolt hatása esetében a Három törvénye az időben bontakozik ki: nem jöhet tavasz tél nélkül, nyár tavasz nélkül. A természet nem tud fennmaradni a teremtés, a fenntartás és a pusztulás arányos egyensúlya nélkül.

[GURDJIEFF] A világon minden a Három Törvényének engedelmeskedik, minden létező e törvénynek megfelelően jött létre. A pozitív és negatív elvek kombinációja csak akkor hozhat új, az elsőtől és a másodiktól eltérő eredményt, ha egy harmadik erő is belép.ⁱⁱ

A hindu többistenhitűséggel szemben a héber Biblia egyetlen isten létezését hangsúlyozta. Mindazonáltal a Bibliában minden egyes esetben ez az egyetlen isten változatlanul a teremtő, fenntartó vagy pusztító szerepet játszotta. Isten teremtette a világot a Teremtés könyvének elején, fenntartotta népét a Kivonulás történetében, és elpusztította teremtményét a bibliai özönvízben. A hindu világnézettel összhangban a bibliai világnak is vég nélkül végig kellett haladnia ezen a három szakaszon, amelyek mindegyike az egész Bibliát benépesítő történeteket ihlette. A héber filozófusok megfigyelték és megalkották a Három törvényét.

A világegyetem törzseként és kormányzójaként a teremtő teljes szabadságot élvez. A tőle elágazó közvetlen ágak azonban néhány törvény alá vannak vetve, hogy szándékát és akaratát fenntartsák. A következő elágazás még több törvény hatálya alá kerül, és így tovább, amíg el nem érjük a teremtés sugarának végpontjait, melyek a legtöbb törvény hatálya alá tartoznak.

Ha egy magasabb szintről érkező erő egy alacsonyabb világba akar beavatkozni, akkor figyelembe kell vennie annak törvényeit. Ellenkező esetben a beavatkozása lerombolja a kozmikus rendet. A Föld a teremtés sugarán viszonylag alacsony szinten helyezkedik el, és sokkal több törvénynek van alávetve, mint a felette lévő világok. Ezek egyike a fizikalitás törvénye. Ezért ahhoz, hogy beavatkozhasson a Föld ügyeibe, egy magasabb erőnek fizikai testet kell öltenie; meg kell testesülnie. A hinduizmus erre utalt Visnu inkarnálódásával, hogy időszakonként helyreállítsa az egyensúlyt a jó és a rossz között. A kereszténység ezt azzal fejezte ki, hogy alapító alakját, a Názáreti Jézust Isten megtestesüléseként ábrázolta.

.